3. fejezet, második része: Forró pillanat (befejező)

Halihóóóó :) nos, itt a 7. fejezet de megint szemét vagyok és csak húzom, halasztom azt a beszélgetést... azért remélem tetszeni fog :) Kellemes olvasást és a véleményetekre még mindig kíváncsi vagyok :)

(Nessie szemszöge)

Amint kicsöngettek összepakoltam a cuccom és mivel padtársaim megvártak, Bella várakozó arckifejezését látva folytattam a válaszom.
- Szóval, nem tudom, hogy miért kellett megszülnie anyámnak, de semmi értelme nem volt… – halkult el a hangom, majd fogtam magam, és mielőtt elbőgném magam, megszaporáztam a lépteimet, és a következő órámra siettem. Nem ereszthettem volna ki a könnyeimet a nyilvánosság előtt. A gyengeségeimet inkább megtartom magamnak, ne lássa senki sem, még én sem.

Egész nap próbált valaki – ha nem épp Cullenék akkor más - a közelembe férkőzni, én - mivel nem nagyon ismertem még a helyet - egyszer azt hittem egy raktárra, hogy osztályterem és nyakig mosószeres lettem, ahogy beugrottam Lewis elől ide. Nah, bumm. Vagy tíz percet ott toporogtam, mire kopogtattak, akkorát ugrottam, hogy majdnem orra estem az egyik vödörben. Kikerekedett szemekkel fordultam meg, és egy kicsit sem lettem megkönnyebbültebb, amikor megláttam Alice-t, aki mögött ott álldogált Bella. Kinyitottam hát az ajtót, és kissé elpirultam, hogy potom két napja ismerem őket, és mind a két napon valami gáz dolog történik velem. Ennyi, Nessie a nagy Volturis, aki mindig erős és határozott két nap alatt felfedi vad idegen vámpíroknak a gyenge pontjait… tapsot magamnak.

Amíg morgolódtam, Alice elkapta a karom, és a szembe lévő lányvécébe tuszkolt, és én mindezt szótlanul tűrtem… eddig!
- Figyi, én nem akarok beleszólni, de honnan tudtad, hogy ilyen – mutattam végig magamon – gáz helyzetbe kerültem?
- Tudod a különleges képességem, hogy látom a jövőt, de titeket, félvéreket csak nagyon ritkán, de most pont volt egy vízióm rólad, és hoztam neked egy tiszta farmert – mosolygott végül.

- Oh, köszi – pirultam el, majd besurrantam egy fülkébe, magamra kaptam a tiszta nadrágot, a koszosat pedig Alice belerakta egy nejlon zacskóba, én pedig a táskámba süllyesztettem. Épp mentem volna Alice után, amikor Bella elkapta a karom, és lehajtott fejjel álldogált egyik lábáról a másikra előttem.
- Valami baj van? – kérdeztem.
- Öhm… csak bocsánatot szeretnék kérni, hogy kérdeztelek a szüleidről, nem hittem, hogy neked ez ilyen nehéz.
- Jaj, emiatt nem kell rosszul érezned magad, majd délután válaszok rendesen, vagyis próbálok… oké?
- Nem muszáj.
- Én szeretnék – mosolyogtam, mire ő váratlanul megsimította az arcom. és kioldalazott mellettem én pedig egy kis fáziskéséssel követtem.

- Nessie! – integetett egy magas barna srác az ebédlő végéből, én pedig Jacobot ismertem fel benne.
- Hello – motyogtam, amikor odaértem az asztalhoz, és leültem.

- Ne haragudj rám, kérlek! – nézett fel rám esdekelve, amit meg kell jegyeznem, nem értettem.
- Jacob! Nyugi! Nem kell ekkora feneket kerítened ennek az egésznek, megbocsájtok.
- Én nem akarom, hogy haragudj rám.
- Nem haragszom – ejtettem egy mosolyt, mire ő megfogta a kezem, amit eddig az asztalon pihentettem. Rápillantottam az erős mégis gyengéd kézre, és csak figyeltem az ereket, amikben ott csörgedezett Jake éltető vére.

- A véred csábító – nyögtem ki az első dolgot, ami eszembe jutott, s megfogva a kezét megfordítottam, hogy a csuklóját a számhoz szorítva beleszagoljak. Nem akartam megharapni, eszem ágában sem volt bántani őt, de muszáj volt egy kicsivel is többet éreznem a vére illatából. Hideg leheletemmel végig simogattam az alkarját, mire Jacob megborzongott, és hüvelyk ujjával végigsimított felső ajkamon, amit megnyaltam az után a mozdulat után. Ha nem jön az a hűs szellő az ablak felől nem is tudom, mit műveltem volna még Jacobbal, de nem történt más… szerencsére. Így is szégyenben égtem. Jacob kezét visszafektettem az asztalra, én pedig hátra dőltem a széken cékla vörös arccal.

- Sajnálom, nem tudom, mi lelt engem – hajtottam le a fejem, mire Jake átnyúlt az asztalon, és megemelte a fejem az államnál fogva.
- Én élveztem – jelent meg két piros folt az arcán, ami mosolygásra késztetett.
- Élvezted, hogy majdnem megharaptalak? – vontam fel a szemöldököm.
- Nem lett volna semmi bajom – vigyorodott el.
- Oh, ha ilyen nagyfiú vagy, majd délután leteperlek, és kiszívom minden csepp véred – néztem rá kihívóan.
- Én benne vagyok – nyalta meg a szája szélét, nekem pedig kikerekedtek a szemeim.
- Idióta – morogtam.
- Áh, dehogy – dőlt ő is hátra, kezeit összefonta a mellén, és kérdőn tekintett a szemembe – Nekem is lehetnek kérdéseim? – könyökölt az asztalra.

- Persze – sóhajtottam.
- Szuper – vigyorgott – Mióta vagy Volturis? – hajolt még közelebb úgy, hogy lehelete már simogatta az arcom, én meg önkétlenül is még többet szippantottam belőle, mire összefutott a nyál a számba.
- Uhm… mire emberi években számolva elértem a hat-hét éves kort, néztem ki vagy tizenkettőnek, és összefutottam Aroval, aki befogadott, és nagyon sokat segített. Igazából, ő az én mostoha apám, sosem bántott, de megtanított mindenre, ami fontos lehet, hogy egyedül is talpon tudjak maradni.
- És mit kerestél egyedül?
- Hát, nagyon gyenge voltam, egy erdőben botorkáltam, mivel már nem volt erőm gyorsabb tempóra, és egyszer csak beleakadtam Caiusba, Marcusba, és Aroba. Ne kérdezd, hogy pont ők mit kerestek egy erdőbe, mivel mindig az őröket küldik el, de ha van valami, amit el akarnak rendezni, Aro azt mondta, hogy megfogta valami bennem, és ezért felnyalábolt, majd elvitt magukkal Volterrába.
- Volt valakid, akivel éltél, amíg csecsemő vagy kisgyermek voltál…? – jött a halk kérdés.
- Hmm… igen is, meg nem is… ez nehéz, mert ebbe eddig csak pár „embert” – mutattam az idéző jelet, mivel az illetők vámpírok voltak – avattam be, de merem remélni, hogy egyszer benned is megbízhatok annyira, hogy elmondjam – mosolyodtam el, de Jakenek bosszús volt az arc kifejezése – Mi az?
- Inkább, nem mondom, mert megharagszol, vagy felkapod a vizet.
- Megint arról van szó ugye, hogy túlságosan is megbízom a Volturiban?
- Igen – hajtotta le a fejét.
- Ez érthető – mondtam, mire felkapta a fejét, és értetlenül bámult rám – Hát, nem sok vámpírt ismersz, aki megbízik bennük – hajoltam közel arcához, hogy csak ő hallja – és érthető hogy te, mint farkas is, úgy vagy velük, hogy jobb távol tőlük, mint a közelükben lenni.
- Pontosan – nyögte ki tátva maradt szájjal.
- Ha jóba akarsz velem lenni, el kell fogadnod, hogy bizony nekem a Volturis bagázs sokat jelent.
- Remélem, egyszer én is jelentek neked annyit, mint ők – nyögte, valószínűleg meggondolatlanul.
- Ez édes – mosolyogtam.
- Ne is foglalkozz velem, meggondolatlanul fecsegek össze-vissza – rázta meg a fejét, és ismét hátra dőlt volna, ha el nem kapom a fejét és húzom egész közel magamhoz.
- Engem nem zavar – fordítottam arcán, - és nyomtam egy hideg csókot felforrósodott arcára, majd felálltam a fali órára pillantottam, és keserű mosollyal elindultam a következő, azaz az utolsó órámra, ami testnevelés volt.

Mi lehet ez az érzés, amit Jacob közelébe érzek? Ilyen velem még sosem fordult elő… hihetetlen. Próbálok embernek mutatkozni, összetalálkozok egy vámpír családdal – akik mellesleg jóba vannak az ősi ellenséggel –, és befogadnak, mintha ismernének, s megbíznak bennem. Mindig is egész elsínylett életem során nem nézhettem, hogyha egy adott helyzet töklétesnek ígérkezik – mint ez is -, mindig nyitott szemmel kellet járnom, nem hagyhattam, hogy becsapjanak. Ezt Aro tanította. És most is… Cullenék olyan idegenek, de mégis mintha ismerném őket valahonnan, csak nem emlékszem rájuk. Amikor Bella a szüleimről kérdezett… miért kérdezte? Miért érdekli őket ez egyáltalán, hogy kitől származom, hogy mennyit szenvedtem? Mennyit voltam egyedül, mint a kisujjam? Olyan szeretettel néznek rám, mint még senki, és ez a szeretet az, ami megrészegít. Igen. Nem tudok vele mit kezdeni, mert nekem ez furcsa. Egy átlag ember átlag életébe ez megszokott, de nekem nem. Aro sem néz rám így. Ő inkább… mint egy őrző, vigyázó segített felkészülni az életre, de hogy szeret-e…? Cullenék pedig… mintha közöm lenne hozzájuk, pedig tudomásom szerint, sosem.

A következő fejezet Jacob szemszögéből lesz és igyekszem minél hamarabb feltenni és arra is próbálok törekedni h minél hosszabbra sikerüljön :)